SZÉPIRODALMI ÉRDEKLŐDÉS PÁVEL ÁGOSTON ÉLETMŰVÉBEN

SZÉPIRODALMI ÉRDEKLŐDÉS PÁVEL ÁGOSTON ÉLETMŰVÉBEN
2017.04. 05.  

Nem tudom, hálás, avagy hálátlan dolog egy konferencia utolsó előadójának lenni. Különösen is kérdéses akkor, amikor egy rendkívül sokoldalú, valódi polihisztor bemutatását saját gyermeke, alkotótevékenységének méltatását a munkásságát kutatók tették előttem. 

Magam nem kutattam, olvastam, hallgattam róla, de megszerettem az embert, a tanárt, a költőt, a műfordítót, különösen szépirodalmi kötődései hatottak rám sajátosan.

Nem szándékom - merthogy nem vagyok irodalomtudós, nem is lennék erre képes – tudományos, elemző vetületekbe merülni.

Pável Ágoston gazdag életpályájáról az itt jelenlévők közül sokan sok mindent ismertek eddig is! Tudok-e újat mondani?! – aggasztott a kérdés heteken át.

Nem könnyű témaválasztásom belehelyezkedést feltételez egy 130 éve született és évtizedeken át rendkívül tevékeny ember lelkületébe.

Belehelyezkedést kíván

  • a tőle megismert irodalmi művek üzeneteibe:
  • az általa közvetített szépirodalmi alkotások, elemző ítéletek belső tartalmaiba.
  • népe, nemzete irodalmának az általa fordításra nagyon megfontoltan kiválasztott, a magyar olvasóközönség számára így átadott művek hatásaiba!

 

Szabad-e inkább bensőséges és kevésbé tárgyilagos megközelítéssel megtennem ezt?

 

Pável Ágoston és a szépirodalom kapcsolata lelki alkatom és hivatásom, irodalomtanári pályám okán áll közel hozzám.

Pável Ágoston, az ember azért is talán, mert egy Rába-vidéki szlovén faluban, Felsőszölnökön teltek gyermekéveim, gyalogosan is csak mintegy napi járóföldre Pável szülőfalujától.  Pável gyermekkorához képest az évtizedek során persze sokat változott a világ, a Rába-vidék múlt századi erőteljes elzártsága, mondhatni átjárhatatlansága mégis sok mindent konzervált. A mi életünk már sokkal könnyebb volt, de a megmaradásért való harc, a szegényen termő, sovány földdel viaskodó kisparaszti sors, a munka és megélhetés érdekében elvándorlók búcsúzása az én életemet is megérintette még. Átérzem, érzem, milyen szlovén lélekkel elhivatott és mélyen elkötelezett magyartanárnak lenni, a gyermeki személyiség, a tehetség kibontakoztatásáért élni, vagy miért szép Ady Endréért rajongani. Talán elég ok, hogy hozzá mertem fogni e kérdésnek az Önökkel, Veletek való megosztásához.

Pável Ágoston az olvasás, az irodalom iránti szeretetét otthon, édesanyja ösztönzésére alapozta meg. Az olvasás a gazdag tudástár megszerzésének a forrása. Lehetőség az eleve elrendelten nehéz sors felváltására egy más minőségű életformára. Út a szlovén - magyar - osztrák hármas határ szerény kis falusi világából az iskolák, könyvek, tudomány felé.

A kis Pável Ágoston szentgotthárdi kisdiákként a hazai szlovén vagy az általa is használt elnevezéssel vend nyelv mellett elmélyítette magyarnyelv-tudását, így szombathelyi premontreis főgimnáziumi tanulmányai mellett irodalomszeretete egyre erősebb lett, ami egyetemistaként már nem csupán időtöltő érdeklődés, de tudományos alapokra helyezett tevékenység is lett.

Ez idő tájt látnak napvilágot első költői zsengéi vendül/szlovénul a Novine és a Marijin list című lapokban és magyarul a „Muraszombat és vidéke”újságban. Pável lírájában meghatározó mértékben választotta a magyart, mai ismereteim szerint vend anyanyelvén mindössze kilenc verset hagyományozott ránk. Ezek már bizonyítékai annak, hogy a szorgalmas ifjú a poétikához is kapott bizonyos talentumokat.

Mert minden, a szépirodalomban alkotó ember akaratlanul is lel magának mintákat, Pávelt a kor magyar irodalmában Ady Endre 1906-tól évente megjelenő kötetei merész hangú újdonságukkal, sokoldalú és sokatmondó költői tematikájukkal hamar rabul ejtik. Az Adyt jellemző frissen újszerű lírából a komor hang ugyan nem válik kizárólagosan Pável sajátjává, de mintegy húsz év elmúltával napvilágra került kötetében több helyütt eluralkodik. Adyéhoz képest az ő élete a hétköznapok sokoldalú küzdelmeivel, értékeivel és érdemeivel bőségesen átitatott. Tapasztalati úton érlelt az érzékenysége a szűkös mindennapok keserűségeit megélt egyszerű emberek sorsával szemben, a vidék hétköznapi csodáinak megrendült tisztelete és élményei is őszinte csengéssel szólalnak meg munkáiban.  Mindenütt együtt jelentkezik az ember, a természet és az emberi társadalom hármasa. A szlovén-magyar-oszták határszéli világ - ebbe már felnőtt életének színtereit, így Szombathelyt és környékét is beleértem - megkapó szépsége mellett az emberi környezettel megélt, vagy a történelmi-társadalmi helyzet miatt benne dúló viaskodás íródnak költészetbe.

A verstartalmak gyakorta lobogó képei éppen ennek az érzelmi túlfűtöttségének köszönhetők. Adyról elhihetjük, hogy „versei képnek vértelenek, de gondolatnak sosem üresek”. Pável érzéseinek és gondolatainak megjelenítésében a képi megformáltság más figyelmet kap.  A látványelemek több helyütt nagy hatást kiváltó látomásos tablókba csúsznak, különösen is jellemző ez az egyre elidegenedőbb, érzések nélküli világ, a jövővel szembeni kétségek kifejeződésében. A költő lélekgazdagsága, a véghetetlen szeretet kedvesei, otthoni környezete, a szépség tiszta értékei iránt, életigenlése és életféltése szimbolikus képeket nyit ki az olvasó számára is. A figyelő szem és fül a nem direkt rajzokat is ki tudja bontani.

Nem célom a költemények irodalomelméleti fejtegetése, de vonzódásom a költészethez nem engedi, hogy Pável Ágoston két önálló verseskötetével ne foglalkozzam kicsit többet. A teljesség igénye nélkül ezek üzeneteire irányítom rá a figyelmet.  Mert „Ez a leghívebb portré róla, aki verseit veszi elő, vele magával beszélget, az ő szellemét idézi, az ő jóságánál melegszik.”- olvasható a Vasi Szemle 30 éve megjelent Pável Ágostonra emlékező kiadványában.

1933-ban A Nemzedékek kiadása révén jelenik meg a Szombathelyen nyomtatott „Vak völgy ölén így zsolozsmázok” című kötet, mely Pável Ágoston 60 költeményét egy vezérverssel, vagy ha úgy tetszik programadó ars poetikával nyitva és hat ciklusba rendezve fogja egybe. A cím nehéz nyelvi szerkezetével, de dallamos hangzásával is bizonyára szándéka volt a szerzőnek: Imaénekeket áldoz a földi élet nehézségeivel megküzdeni kénytelen ember számára.

Ne cifrázd a szót! - hangzik a nyitány címében elutasítva a „szép hazugságok színes szőttesét”, mondván, „A régi nóta fáradt kordéknak lomha döcögése”. Helyette „új hajnalokon új, merész útú vonatokat”, zúgó görgeteget” parancsol költészetének - és másokénak is. Több nyugatos költő hitvallása, Ady Góg és Magóg fia vagyok én, Új vizeken járok –ja , Hunn, új legendája vagy Babits Mihály In Horatiumja is megidéződik ebben az elsősorban nyílt és őszinte hangot, újszerű költőiséget követelő versben.

A ciklusokba rendezés, a fegyelmezett kompozíció nem a kor elvárásait, sokkal inkább a rendezett gondolkodású és fegyelmezett embert példázza. A verssorok és versszakok rapszodikusan váltakozó hosszúsága ugyanakkor a belső türelmetlenség és feszültség kifejeződése, és az az erőteljes versnyitányok, kifejezések, a kérdések, a felszólító, felkiáltó mondattartalmak használata is.

Egy-két ciklust a bennük foglalt üzenetekkel részletesebben bemutatok. Lehet, persze, hogy ezt a versek felolvasásával kellett volna inkább végrehajtanom?

A Dermesztő századom címűben egy félrevert harang valóban „dermesztő” kongását vélem hallani a világ lelkiismerete felett. Tartalmaiban a vágyak és lehetőségek kettőssége, az elnyűtt napok katakombás hitű apostol várása, a szeretet hiánya, gyűlölködés, a megbocsátani nem tudás, reménytelen hitehagyottság, szégyen és bűntudat, vagy bizonyos felmérhetetlen, végtelen keserűség íródik itt versbe. A záró költemény Székely Lászlónak ajánlva az Isten-tenyér pereméről egy időutazással a középkorban „csodát sóvárgó vágyban fölfehérlik” a lehetne más a világ gondolata, de csak a „tapogatva keresek valamit, mi kihullt a Mából” józansága marad. Hit, egymásra figyelés, emberszeretet, az alkotás szabadsága a varázsszavak, az üdvösségszerző cselekvésekből lett fogalmak, nélkülük csupa seb a világ.

A második ciklus tematikája más. Hangulata lágyabb, világa itt-ott egy áttetsző tündérálom képeit villantja meg, aztán hirtelen megborzad az álom és realitás közt tátongó szakadék látványától. A múltból felsejlik a Régi sarjuk illata, a szerény lehetőségű, de harmonikus élet, a körbeölelő meghittség.

A ciklus egészét itt is ajánlással adja át. Idézem: „Apámnak és Anyámnak, két mezítlábas, nagylelkű életvándoroknak, kiknek tarisznyájából sosem fogyott ki a madárlátta Isten-kenyér s a hűsítő balzsamolaj; akik szívük szerint boldog poéták voltak, mint az ég madarai.” Ha eztán egy szót sem írt volna, e sorok minden vallomásnál szebbek! Csodás egyszerűséggel kimondott szeretet-vallomás a szülőknek! Feltűnnek a gyermekkori képek, a gyermekévek ünnepnapi fehér csendje, melléjük értékszembesítő személyiségrajz szegődik, számvetés, a húsz évig hallgató daltalanság is hangot kapnak.

A ciklus harmadik helyén az imént hallott Hűséggel megvert embertársaim! címmel a szülőföldhöz, a Vendvidékhez, Cankovához, a szülőfaluhoz, magyar nevén Vashidegkúthoz ragaszkodás őszinte, egyúttal fájdalmas kitárulkozása, de a kettős kötődés minden gazdagsága és nehézsége is ott rejtőzik a sorokban.

Aztán köszönet szól az anya, az „örökzöld hitű, szent robotos nagyasszony” mesebeli zengő kincseiért.  „Most is káprázik a szemem, ha a zegzugos élet csodáid fényes partjaira vet”- mondja az odaadó gyermek a felnőtt ember költőhangján. A mesemondó anya emléke ébred a ma elsőként elhangzott Anyánk mesélt az erdőszélen című versben. Örök óvó, tiszta emberségre, értékteremtő tettekre, lobogásra késztető tekintete sejlik fel a záró Így csak az anyák tudnak nézni című versben.

De megidéződik az apa alakjának görcsös keresése a múlt útjain vagy egy emberöltő távlatából, és vele szülőföldünk a szlovén Rába-vidéki Rábatótfalu idilli, ám láthatóan is szegénységet árasztó képe Az apám járt itt egykoronban.

Honvágy és szembesítés gyermekkori önmagának tett ígéretei egyszerre rohanják meg Szentgotthárdon járva egy gyermekzsivaj hatására, minek nyomán a ciklusnak címet adó, és azt záró vers, a Régi sarjuk illata született.

Elsuhanó évek emlékképei, a ma, a munkás hétköznapok, a Lyukas-sátoros, mostoha élet, a holnap világa, nappal és éjszaka, öröm és bánat, A halál zsolozsmái képezik a közbülső ciklusok témáit.

„Tehozzád szálljon, Asszonyom, ez ének, ki lépni tudsz a szívem ütemére.” szól az Énekek éneke A szerelem zsolozsmái ciklus zárásában. Az ajánlás itt feleségének szól: „itt minden az Övé s hogy régi vergődéseim, új lázaim és nyugtalanságaim mindig csak Őt keresték.” A sorsolt Asszony iránti, sosem lankadó szeretet, a hűséges és odaadó társ mellett érzett biztonság érlelte a ciklus kilenc versét. „Itt minden a Tiéd! Igen! Én egyszer mindenemet Neked adtam! S most semmim, talán még árnyékom sincsen! S mégsem cserélném el e boldogságot semmi kápráztató királyi kincsen!” – szól a vallomás a szerintem legmeghatározóbb alkotásában e ciklusnak.

Az élet legszebb, örök szimbólumát járják körül A kenyér zsolozsmái. Fájdalmak, törődés, az ínségtől megváltás szabadító várakozása, szegények hulló könnyeinek számlálása képezik a verstémákat. A szegénysori emberek örök éhezésének kínja pusztító tudat! Miért, hogy a körülzsolozsmázott kenyérből nem részesül egyaránt minden ember? Miért, hogy a kenyértelen, katlanos városvégeken hiába várják sóvárogva a mindennapi kenyeret?! A nyitott kérdésre csak remény felel a kötet utolsó versének sugallatában: „Tavaszt várok a szemnek, szívnek, gondolatnak, Ujjongó, hallelujás újjászületést kenyérben, vérben, emberségben.” Aki vár, az márpedig nem adta föl a reményt.

Pável Ágoston 50 esztendős, amikor megjelenik öt versciklust magában foglaló második önálló verseskötete Felgyújtott erdő címmel. A kötet a nyitó vers címét viseli. A versbe zárt roppant látomás alapjául szolgáló elpusztított erdő a tudatlanságból és rosszakaratból táplálkozó gonosz erőkkel szemben kirobbant dühöt köti meg. Pokoli, zagyva zűrzavarról szól benne, garázda szélviharról. A lángoló erdő a parázsló emberi világ veszélyeztetett voltára hívja fel a figyelmet. A költő őrálló, a hagyományos próféta szerepet veszi fel azzal, hogy őrtornyában új csodák elé kongatja a harangot, vészharangot. Ady Az élet él és élni akar mondatával rokon gondolkodás ez a szerep, elutasítása millió, saját korában megjelenő gonoszságnak. Várása annak, hogy a harangkongás, az emberi humánum kiáltása elhallatszik odáig, ahonnan az emberi világ nyitott kérdéseire választ remélhetünk.

Az én szívemhez legközelebb Láthatatlan gyökerek című ciklusa került. A lélek legmélyéről fakadó érzés, a minden valóság, a városi élet és a tudomány világába merüléssel szemben is a szülőföldhöz való ragaszkodás a legerősebb: „Mert minden hajszálgyökerem ott kinn rekedt a zsályás pamlagon, a kakukkfüves, csízes völgyeken”. Az emberi életet masszív határkövek fémjelzik. Ingatagok. De sosem inog meg az eredet, sosem az értéktelített alaptermészet, melyben semmi megalkuvás, semmi türelmetlen tusakodás, de szeretet, törődés, humánum van. Ezt erősíti a felsőcsatári hegyek között a csend és magány, már-már árvaság-érzésben született Valaki rám üzent. A gyermekkor emlékképei, a család gyámolító közege, az életbe indulás és indíttatás az ember életének biztos pontja, az érleli személyiségét.

A kötet további ciklusaiban, a Napbanéző sugarak, Madárfüttyös terebélyek, Morajlik, zúg a tenger, Didergő zuzmarás avar címei alatt az önkeresés, Istenkeresés, hazavágyás, a százcsírájú élet körforgás-szerű elemei kelnek életre Az évmilliók országútjain járó ezerszárnyú ember költeményeiben. Élethelyszínek, helyzetek, útonjáró társak jönnek vele a művekben, ezért tetszenek nekem olyannak, mintha egy beszélgetésben hallgatnám Pável Ágostont.

Pável Ágoston a szépirodalommal tanárként is szoros kapcsolatban élt! Nem tudom, van-e adat arra vonatkozóan, hány középiskolás diák itta szavait, amint a költőóriások lírájából, a nagy írók prózai munkáiról beszélt. Vallotta és hangoztatta: „Egész magyar nyelvi oktatásunknak alapja, sőt bizonyos értelemben végső célja az olvasmány, amely állandóan sarjadzó anyagával a művelt ember számára a tanulásnak, művelődésnek, ismeretszerzésnek, erkölcsi okulásnak, hazafias gondolkodásnak, egészséges érzelmi és jellembeli gondolkodásnak kimeríthetetlen kincsesbányája”- amit én is hiszek, bár a mai, elektronikától és világhálótól függő világunkban konzervatívnak hatok vele.

Pável tanított, ösztönzött iskolán kívül is. Néhány évig házában élt a kisdiák Weöres Sándor, a XX. századi magyar líra kiváló művelője, aki így emlékezik Dr. Pável Ágostonra: „A költészet hozott össze bennünket, engem, a 16 éves tacskót, meghívott, hogy lakjam nála, átadta legkényelmesebb szobáját és íróasztalát. Ettől kezdve rengeteget olvasgattunk, beszélgettünk együtt. Őnála, az Ő lényének érlelő melegében írtam első komolyan vehető verseimet."  és eképpen: "Azok között, akik kifejlődtek a tudomány, a művészet, életszentség, vagy más humánum terén: aligha akad csak egy is, aki Pável Ágostonok nélkül útja legelején össze ne roskadt volna.” Gazdag Erzsi szombathelyi József Attila-díjas költőnő is legjobb barátjának és a legnagyszerűbb embernek vallotta. Európainak, aki megtartotta hűségét a szlovén nemzethez. És magyarságához is. Mert Pável Ágostan származása, élete, sorsa és tudós gondolkodása révén több mint egy évszázada felismerte a kettős identitástudatban rejlő lényeget, hogy nem meghasonlás, de az individuum számára belső többlet, életének, létbiztonságának alapérzése az egy anyanyelvhez, anyanemzethez ragaszkodás, ugyanakkor az otthont adó ország, annak nyelve, kultúrája, népe iránti tisztelet, szolgálat, a két haza értékeinek erősítése tudással, munkával. A nemzetiségi lét alapvetése ez, a kis nemzetiségek megmaradásának feltétele.

A teljesség igényétől eltekintve, csak a legismertebb magyar kapcsolatait, barátait, tudóstársait hozom szóba: így Illyés Gyula XX. századi magyar költőt, írót, esszéistát, és irodalomszervezőt, aki Dombóváron még gimnáziumi diákként ismerte meg Pávelt, és akitől a mindenki által ismert jelzős szerkezet, a „Két nép hű fia” származik. Vagy Móra Ferenc író, zsurnaliszta és muzeológus, Mécs Károly, Sík Sándor, Székely László, Káldi János, Kassai Lóránt, de ma már hallhattunk szlovéniai tudós barátokról is.

Irodalomközvetítő- és népszerűsítő szerepe a szlovén és részben további délszláv – szerb és horvát irodalmi alkotások fordításában, a szlovén irodalom, ugyan rövid, de hiánypótló magyar nyelvű összefoglalójában is jelentős a magyar olvasók, a magyar irodalomtudósok számára. A szomszédos szláv népek irodalmának közvetítése tudniillik nem csupán hiánypótló, de tiszteletadás az anyaország nagy alakjainak. Az anyanemzet tagjaitól származó írott szó művészetének megismertetése méltó magatartás és követendő példa.

A délszláv népek irodalma iránti érdeklődése, e téren felhalmozott megalapozott ismeretei, tudása például Az Orfeusz- monda rokonai a délszláv népköltészetben, A Bankó leányairól szóló széphistória délszláv gyökerei, A Hunyadiak a délszláv népköltészetben vagy a Mátyás király és a szlovének című tanulmányokban jól bizonyítható. Nyilván lennének avatott tudói annak, hogy milyen szerepet vállalt magára műfordítói tevékenységével. Én csupán néhány gondolat erejéig időzöm e témakörnél, mely Pável Ágoston teljes életpályájában nagy jelentőségű. Engem a fordítások művészi nyelvhasználata ragadott magával. A vers vagy ballada, mely úgy hallik magyar fordításban is, mintha Pável a magyar nyelvvel született, azzal szemben jó gyermeki hűséggel tiszteletet, abszolút igényességet mutató, jó tollú, a műfajok sajátos elemeit kiválóan használó szerzője és nem fordítója lett volna. Ha az általa fordított népballadák egyikét – másikát cím és eredet megjelölés nélkül adnám akár avatott olvasó kezébe, esetleg a téma, a műben feltűnő nevek jeleznék a más kultúrából eredő voltukat.

 

Pável Ágoston fordításában szlovén népballadák és hősi énekek sora vált ismertté a magyar olvasók számára. Ilyenek a Lepa Vida/ Szép Vida, Mlada  Zora/ Fiatal Zora,  Marjetica ino Trdoglav/  Marjetica és Trdoglav,  Pegam in Lambergar / Pegam és Lambergar ; Marko in Turki/ Marko és a törökök;  Smrt Kralja Matjaža / Mátyás király halála; Kralj Matjaž in Alenčica/ Mátyás király és Alenka/Alenčica.

Szívesen fordított szerb és horvát népköltészeti alkotásokból is. A műfordítások a tökéletesen megalapozott nyelvtudás mellett a költői tudás és sok-sok kutatás, olvasás eredményei. Minden mű elolvasása részünkről a műélvezet mellett egyúttal tisztelet az elmélyült, számtalan munkaórát igénylő tudás előtt is.

Szólnom kell még a szlovén realista regény és a szlovén prózairodalom máig legjelentősebb írójaként is ismert Ivan Cankar műveinek közvetítéséről. Pável Ágoston érzékenysége a szegény és elnyomott sorban élők iránt, saját népének sorsa miatt válogatott kiváló érzékkel a szlovén szerző munkáiból magyar közvetítésre. A Jernej szolgalegény és az ő igazsága című Cankar-mű a kisemmizett emberek öntudatra ébredésének példázatával erőt sugároz. Kis nép kis emberei is tehetnek világra szólót.

A Mihaszna Márkó és Mátyás király Cankar esetében is, de Pável Ágostonnál is betetőzése a magyar királyról szóló a szlovén nép körében született gazdag népköltészeti hagyatéknak. Mátyás királyról szívesen mondják, hogy a legnagyobb dolog, amit a szlovének a magyaroktól kaptak.

Történelmi háttere Mátyás király és a Fekete sereg szerepe a szlovén nép XV. századi sorsának alakulása. Hunyadi Mátyás eredményesen lépett fel a török erőkkel szemben, rendet tett a nép körében csak elutasításra, gyűlöletre méltó III. Frigyes helyett, Bécstől a tengerig kiszorította a minden keserűség és nélkülözés forrását megtestesítő Habsburg uralkodó hatalmat.

A szlovén néphit szerint Mátyás nem halt meg, hanem a Peca-Planina hegy mélyén alszik fekete seregével. Egy legendás aranymadár szavára egyszer majd megnyílik a hegy és Mátyás seregével meghozza az Igazság aranykorát. E legenda képezi a Mihaszna Márkó álmában játszódó történet alapját is, amit magyar nyelven Pável közvetítéssel élvezhet az olvasó.

Mátyás mítosza és megjelenése a szlovén irodalomban további egész konferenciát betöltő tanulmány- és előadás-sorozat témáját képezhetné. E fordítás kiváló írói megoldásokkal és a magyar nyelvi leleményekkel is gazdagítva a tartalmat, csodálatosan adja vissza a vágyat, miszerint „Ha visszatér Mátyás kora, boldog lesz a paraszt sora.”

A (Na klancu) A szegénysoron című regényében a szerző saját életélményeinek bemutatásával a városi peremkerületekre, a faluszélre, de mindenképpen a megélhetés keskeny küszöbére szorult, támogatás nélkül tengődő, e sorsba vagy a belőle kitörni vágyásba belerokkant embert ábrázolja. Harcok és kudarcok feszülnek egymásnak – ahogy életünkben sokszor sok helyütt.

„Nem ismerjük egymást eléggé. Ez érdektelenségre, hűvös nemtörődömségre, sőt fölényes, de oktalan lekicsinylésre vezet.”- mondta ugyanis, hangsúlyozva, hogy más, esetünkben szomszédos népek irodalmi értékeit megismertetni egyet jelent azon kultúrák és értékek megismertetésével, amit képviselnek. „A jóhiszemű megismerés megbecsülést, s a megbecsülés legalább is rokonszenvet szül.”- sommázza a műfordítás mint értékközvetítés egy alapesetének lényegét.

Mai emléknapunk céljával is egybecseng ez az elvárás. Ismerni, megismertetni és megismerni egymást. Ha e célból csak egy kis morzsányit sikerült megvalósítani, is előbbre léptünk.

Főhajtás volt a mai nap Pável Ágoston értékes emberi és alkotói élete előtt. Megtisztelő számunkra, különösen is számomra, hogy távoli szülőföldemről ily sokan méltónak találták az elképzelést, jelenlétükkel megtisztelték Pável Ágoston emlékét, de egyúttal a szervezők munkáját is.

Köszönöm:

  • az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és munkatársai munkáját, külön tisztelettel megköszönve Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébetnek, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettesnek a lehetőséget és a helyszín biztosítását,
  • köszönöm az előadóknak,

a) Dr. Simon Endréné Pável Judit néninek, hogy személyesen megtisztelte emléknapunkat és előadásával hozta édesapja emlékét a jelenlévő hallgatóság számára

b) Mukicsné Kozár Mária néprajzkutatónak, írónak, a szombathelyi szlovén nemzetiségi önkormányzat elnökének előadását,

c) Dr. Székely András Bertalan nemzetiségkutatónak, az EMMI Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága nyugalmazott főtanácsadójának átfogó értekezését,

d) Rágyanszki Györgynek az ELTE Szláv Filológiai Tanszéke doktorandusz hallgatójának a nyelvészeti bemutatóját,

e) Horváth Tímeának, egykori tanítványomnak; Kristóf fiamnak és munkatársamnak, dr. Sütő Ferencnek a versmondást,

  • az Országos Szlovén Önkormányzat és Hivatala segítségét a szlovén Rába-vidékről érkezett vendégek utaztatása vonatkozásában,
  • a Magyarországi Szlovének Szövetségének a kiállítás megvalósítása érdekében kölcsönadott szentgotthárdi Nemzetközi Művésztelepen készült képek és kiadványok rendelkezésre bocsátását,
  • az MSZSZ szlovén nyugdíjas tánccsoportjának a népviselet kölcsönadását,
  • Doncsecz Ferencné, Ilus néninek és Doncsecz Józsefné, Ilonának a kézműves munkáit,
  • Cankova polgármesterének a Pável Ágostonról szóló anyagok, kötetek, képek kölcsönadását,
  • Sohár Károlynak és a TOSO Kft-nek a molinók elkészítését,
  • az Országos Idegennyelvű Könyvtárnak és az Országgyűlés Könyvtárának a Pável Ágostonnal kapcsolatos irodalmi forrásanyagok kölcsönadását,
  • a média képviselőinek a kép-és hangfelvétel elkészítését.

 

 „A NAGY SZELLEMEK IRÁNTI TARTOZÁSAIKAT SOHASEM RÓHATJÁK LE EGÉSZEN NEMZETEIK”, dolgozzunk közösen azon, hogy a múlt jeles alakjaival, példaképeinkkel szemben úgy rójuk le tartozásainkat, hogy minél szélesebb körben megismertetjük őket.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

További események