Megszépül a ciszter hagyaték
Az új egyházi év kezdetén, Advent 1. vasárnapján Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló meghívására Szentgotthárdra látogatott Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. A szentmise elején Államtitkár Úr gyújtotta meg az adventi koszorú első gyertyáját, Rimfel Ferenc plébános atya köszöntőjét követően Szószóló Asszony ünnepi beszédében megköszönte a Magyar Kormánynak, hogy nemzetiségpolitikája részeként kiemelt figyelmet fordít a magyarországi szlovénség sorsa és jól léte iránt is és hogy az eltelt két kormányzati ciklusban jelentős összegű támogatásokat fordított a szentgotthárdi Nagyboldogasszony templom rekonstrukciójára. Szószóló asszony szavai szerint a több mint félmilliárd forintos támogatás minden forintja jól fog hasznosulni, a megújult freskókban, oltárképekben, padokban, ablakokban lesznek láthatók, nemcsak a helyi katolikus közösség és az itt élő szlovén lakosság, de a templomba betérő turisták nagy örömére is.
Soltész Miklós államtitkár úr tájékoztatójában megerősítette az 1181/2017. számú kormányhatározatban foglaltakat, mely szerint a Kormány több mint 535 millió forinttal támogatja a szentgotthárdi Nagyboldogasszony-templom belső felújítását. Arra is emlékeztette a jelenlévőket államtitkár úr, hogy Magyarország harmadik legnagyobb barokk templomának felújítására 2010-ben a második Orbán-kormány 100 millió forint támogatást nyújtott, amiből akkor a szentélyt újították fel, 2016-ban pedig nemzetiségi támogatási keretből 50 millió forinttal segítették a karzat felújítását és az orgona fölötti részt díszítő Dorfmeister-freskó restaurálását. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára hangsúlyozta: jövőre lesz 270 éve annak, hogy elhelyezték a szentgotthárdi templom alapkövét, az 535 millió forintos újabb kormányzati támogatásból reményei szerint az évfordulóra megújulhat a teljes templombelső. Soltész Miklós szavai szerint a templom felújítása azért is fontos, mert Szentgotthárdon és környékén él a szlovén nemzetiség jelentős része, a támogatással őket is segítik a hitük gyakorlásában.
Az ünnepségen jelen volt a térség országgyűlési képviselője, V. Németh Zsolt úr is, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára, aki beszédében kiemelte, hogy Szentgotthárd az elmúlt években dinamikusan fejlődött, szavai szerint aki erre jár, az láthatja a fejlődést az intézményrendszeren, a város középületein és a megújult belvároson is. Hangsúlyozta a szószóló asszony szerepét, akinek személyében az egyházközség, az önkormányzat és a képviselők új szövetségest kaptak ahhoz, hogy a határmenti város „szekerét” előbbre mozdítsák.
Huszár Gábor polgármester köszöntőjében köszönetét fejezte ki Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószólónak, aki a katalizátor szerepét betöltve sokban hozzájárult, hogy a kilátásba helyezett támogatás a városba érkezett.
A szentgotthárdiak és a környéken élő szlovén katolikus hívek örömében osztozott még meghívott vendégként Ropos Márton, az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke és Dr. Orbán István, a Szentgotthárdi Járási Hivatal vezetője.