Megalakult az új Országgyűlés

Megalakult az új Országgyűlés
2018.05. 08.  Budapest

2018. május 8-án tartotta alakuló ülését az új Országgyűlés. A 199 fős parlamentben a Fidesz-KDNP 133, a Jobbik 26, az MSZP-Párbeszéd 20, a Demokratikus Koalíció 9, az LMP 8, az Együtt 1 mandátumot szerzett, további 1 képviselő függetlenként dolgozik, és ugyancsak 1 képviselője van a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának.

Az ülés elején Áder János köztársasági elnök köszöntötte az országgyűlési képviselőket és a 12 nemzetiségi szószólót, majd bejelentette a megbízólevelek átvételét. A jelenlévők ezután közösen elénekelték a Himnuszt. Áder János államfő korelnöknek Turi-Kovács Bélát kérte fel, akinek átadta az ülés vezetését.

Elsőként Prof. Dr. Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke számolt be a választásokról. Elmondta, hogy szerinte felül kell vizsgálni a többes ajánlás rendszerét, és pontosítani kell a plakátok szabályozását. A választási szervek magas színvonalú és hatékony munkájának köszönhetően az országgyűlési képviselők 2018. évi általános választását eredményesen, a hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően, törvényesen bonyolították le.

Dr. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke beszámolójában többek között arról beszélt, hogy az ajánlások rendszerén finomítani kell, mert nem tudják kiszűrni a csalásokat az ajánlóíveken. A sorban állásokról annyit mondott: a legzsúfoltabb szavazóhelyiségekben 10-12 ezren szavaztak, ezen pedig változtatni kell.

A 2018. évi országgyűlési választáson mandátumot szerzett országgyűlési képviselők és nemzetiségi képviselő az Országgyűlés előtt, a nemzetiségi szószólók Dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke előtt tettek esküt, illetve fogadalmat. Az alakuló ülésen megválasztották a parlament vezető tisztségviselőit, megalakultak a frakciók és kialakult a bizottsági rendszer.


Őexc. Dr. Robert Kokalj, a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövete és helyettese Metka Lajnšček asszony is gratuláltak Kissné Köles Erikának, a magyarországi szlovének parlamenti szószólójának. Horváth Ferenccel, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség elnökével pedig elkötelezettségüket fejezték ki az iránt, hogy továbbra is a két nemzeti közösség kapcsolatának elmélyítése és jólétének érdekében fognak tevékenykedni.

Képek az eseményről

További események