PÁVEL ÁGOSTON EMLÉKNAP ÉS KIÁLLÍTÁS
Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes és Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló szervezésében és védnökségében emléknappal és ahhoz kapcsolódó kiállítással tisztelegtek Dr. Pável Ágoston, a magyarországi szlovének első tudós kutatója nagysága előtt, születésének 130. és halálának 70. évfordulója alkalmából.
A program részeként:
- Dr. Simon Endréné, Pável Judit (Pável Ágoston lánya) előadásában hallhattak Pável Ágostonról mint emberről és tanárról,
- Székely András Bertalan nemzetiségkutató tolmácsolásában Pável Ágostonról mint "hídépítő"-ről,
- Mukicsné Kozár Mária néprajzkutató Pável Ágoston szellemi hagyatékáról és a Vas megyei szlovén falvakban végzett néprajzi kutatásairól számolt be,
- Rágyanszki György doktorandusz hallgató Pável Ágoston nyelvészeti munkásságát ismertette,
- Kissné Köles Erika szlovén nemzetiségi szószóló pedig értekezésében Pável Ágoston életművét szépirodalmi vonatkozásban mutatta be.
Az emlékkonferencián versek is elhangoztak Pável Ágoston életművéből: Horváth Tímea, Kiss Kristóf Levente és dr. Sütő Ferenc előadásában.
A rendezvényt megtisztelték jelenlétükkel - több prominens személyiség mellett - a Pável család tagjai és a szlovén Rába-vidékről érkezett vendégek.